fbpx

Megcsalás után: amikor már semmi sem olyan, mint előtte

Igen, megtetted.
Megcsaltad a párod.
Tanakodtál hetekig, hogy bevalljad-e vagy eltitkold.
Megélted, hogy a titkolózás elnémít és eltávolít kettőtöket egymástól.

Úgy döntöttél, nem maradhat köztetek ekkora szakadék, így bevallottad a megcsalást.

Azt hitted, ettől kisimul minden benned, és köztetek is.
Remélted a nyugalmat. Bíztál a kiegyensúlyozottságban.
Láttad magad előtt: újra minden olyan lesz, mint régen – a megcsalás előtti életetekben.

A megcsalás utáni párkapcsolat nem mindig úgy alakul, ahogy vártad

Remélted a gyors rendeződést.
Volt egy víziód: te bevallod, ő meghallgat, te elismered, bocsánatot kérsz, ő feloldoz…
És boldogan éltek, míg meg nem haltok.

Egy napot, hetet, maximum hónapot szánsz rá, de nem így történik.
Soha nem gondoltad volna, hogy a megcsalás még egy év múlva is téma lesz.
Próbálkoztál szép szóval, virággal, ékszerrel, wellness-szel…

Megcsalás után: bűnhődés, vezeklés – mélyen, de nincs béke

Szidod magad reggel, bűnhődsz délben, vezekelsz este.
Mégsem közelít semmi jobbra.
Lelkedben lavina indult – önvád, harag, szégyen.
És mindezt a párod is érzi.

Téped a szád: „rohadt alak vagyok.”
Elviseled a dühét, az ordítást, végül mindketten sírva őrjöngtok.
Kapcsolatotok utolsó szálait próbáljátok összetartani ebben a zilált, dühös viharban.
Féltek a szakítástól, de a közelségtől is.

És ekkor léptek be hozzám – jöttök párterápiába.

Megcsalás feldolgozása párterápiában: már nem csak ketten vagytok a harcmezőn

Elmesélitek, ki csalt, hogyan, mikor.
Feltérképezzük, mibe kapaszkodhattok.
Megnézzük, meddig kell visszabontani a kapcsolatotok épületét, hogy újra lehessen bizalommal építkezni.

De előbb…

Meg kell küzdenetek a megcsalás démonával

Ez ijesztő, hiszen emiatt vagytok itt.
Reméltétek, hogy a párterápia elsimítja a konfliktusokat. De ehhez ti is kelletek.

Ez az aknamentesítés folyamata:
Beléptek a harcmezőre, ahol a megcsalás sebei keletkeztek.
Felkutatjuk az érzelmi bombákat.
Én ott vagyok veletek, és együtt találjuk meg, hogyan semmisítsük meg őket úgy, hogy ne robbanjanak.

Kapcsolatotok tere megtisztul: a „veszélyzóna” vészterhes hangzavarának helyét újra elfoglalja a madárcsicsergés.

Megcsalás – ki a felelős?

Ha nagyon hibáztatod magad, mert megcsaltad a párodat, vagy ha ő naponta üt-vág szavakkal, te némán tűröd, bűnhődsz, akkor nem jutto előrébb a bizalom országába. A távolságot és a kapcsolati szakadékot ez mélyíti.

Amit TÉNYKÉNT el kell ismerni:

A DÖNTÉSÉRT, HOGY MEGCSALÁS LETT, csakis a hűtlen fél felelős!
Ez az ő egyéni választása, itt nem lehet osztozni.

De a kapcsolati távolságért, amin besétált a harmadik személy, már mindketten feleltek.
Ez a kapcsolat közös története, ami soha nem fekete-fehér, és amiben nincs egyik fél felelőssége, ezt ketten hoztátok össze.

Ezért nem segít, ha az egyik fél „bűnösnek” vagy a másik „áldozatnak” állítja be magát.
Ez csak mélyíti a szakadékot.

A párterápiában feltárjuk, ki mit tett és mit nem tett meg a kapcsolatért, hogyan történhetett mindez.

Megcsalás feldolgozása – empátia nélkül nem megy

Mindkettőtök feladata:

  • A megcsalt fél próbálja meg átélni, milyen volt párja lelki állapota a hűtlenség előtt.

  • A félrelépő pedig érezze át a párja sértettségét, bizalomvesztését.

Ebből születik a valódi bocsánatkérés és feloldozás.
Ez teremti meg azt az érzelmi alapot, amire újra lehet építeni.

Összefoglaló – Megcsalás utáni párterápiához: 5 kérdés és válasz

Kérdés Válasz
1. Lehet-e túlélni a megcsalást egy kapcsolatban? Igen, de csak akkor, ha mindketten készen álltok dolgozni rajta.
2. Ki a felelős a megcsalásért? A döntésért kizárólag a hűtlen fél felelős.
3. Mi előzte meg a megcsalást? A kapcsolati távolság és érzelmi hiányok mindkét fél döntéseinek eredményei.
4. Hogyan lehet hatástalanítani az érzelmi bombákat? Együtt, az empátia védőruhájával, és párterápia során lépésről lépésre.
5. Mi az empátia szerepe a megcsalás feldolgozásában? Ez az alapja a valódi bocsánatkérésnek és megbocsátásnak, ami nélkül nincs gyógyulás.

Megcsalás után egyéni vagy párterápiára IDŐPONT EGYEZTETÉS:

Telefonszám: 06-30-345-79-79

E-mail: gyetvai.viktoria@gmail.com