fbpx

Válság a párkapcsolatban

Nem azzal kezdődött a házassági válságod, hogy a megcsalás felütötte fejét nálatok. Sokkal korábbról lapultak meg a kapcsolati gondjaitok. A megcsalás valójában láthatóvá és tagadhatatlanná tette, hogy változni, változtatni kell a párkapcsolati szerződéseteken.

A válság kezelésének első lépése: valamelyik fél kimondja, bevallja: Válságban vagyunk!

A párkapcsolatunk megfeneklett, nincs tovább, változtatni kell. Amíg ez tagadott, és rejtegetett, addig nincs lehetőség a változtatásra. Igen ám, de a változás sokféle lehet, és nem mindig kapunk a házasságunkhoz kezelési kézikönyvet is, sőt. Többnyire ezek a reformációk nem tudatosak, nem alapjaiban átgondoltak. Mindannyiunkat vezet egy viszonylag zárt, és sokszor unalomig ismételt megoldási készlet, amit sokkal inkább öröklünk a felmenőinktől, vagy másolunk a környezetünktől.

A válság után addig nem lesz megújulás, amíg nincs meg a személyes és a párkapcsolati szinten kidolgozott válságkezelési terv

A válság beismerése utáni további ijedelmeket okoz, ha a párok számára kiderül, hogy a megoldási módjaik nemhogy nem segítenek, hanem ezek működtetése egyre nagyobb krízist okoz. Hozzám akkor érkeznek el, amikor felismerik maguk előtt, hogy nem lehet egyszerre vezetni egy autót és szervizelni is. Ekkor jönnek el a megcsalás utáni párterápiába, s így én leszek a párkapcsolati szerviz, ahová két hetente beparkolnak és felkínálják magukat az általam kísért, de önmaguk számára kijelölt változásra.

Nem mindenki jut el erre a pontra! Az előbb már írtam, hogy a megcsalás csupán tagadhatatlanná teszi, hogy válságban vagytok, de ez a krízis sokkal korábban köszöntött be a kapcsolatodba. A párkapcsolatod működése, ezen belül személyes hozzáállásotok, probléma kezelési mintázatotok dönti el, hogy mit kezdtek olyankor, ha megfeneklik a házasságotok.

A válság ezer arcú, ám mindegyiket besorolhatjuk ebbe a 3 párkapcsolati működési szintbe

  1. felszínes házasság = szőnyeg alá söprők
  2. fejlődést vágyó, de változni nem tudó házasság = “Nekem van igazam, és ezt fogadd el!”
  3. válságból fejlődést formáló házasság = lehetőség a változáson keresztüli fejlődésre (mind egyéni és mind párkapcsolati szinten)

Nézzük részletesen, hogy mi is a jellemzője ennek a 3 kapcsolati működésnek, amiből aztán kibukkan az is, hogy mi hozta a megcsalást.

Válságban vagyunk, nem változunk! – A felszínes házasság

A legnehezebb működést kínálják fel. Minden szint kiállt a változásért, amit sokszor a külvilág is érzékel, mégse mozdulnak felé. Tagadják a bajokat. Jellemző rájuk, hogy soha nem veszekednek. Nincsenek konfliktusok, fezsültségek. Elég nagy távolságból szemlélik a másikat, ha egyáltalán figyelnek egymásra. Minden úgy van jól, ahogy van.
Ők aztán nem hívnak kétségbe esetten, hogy azonnal adjak időpontot! Ha be is kerülnek egy párterápiás kapcsolatba, akkor azt valami egészen más dolog facilitálja: függőség, pszichoszomatikus betegség, meddőség….
Sokszor már családterápiával kezeljük a bajokat, mert az elrejtett házassági konfliktusokról, magáról a felszínes párkapcsolatról valamelyik gyermekük mutat tünetet: magatartási vagy tanulási ill. viselkedéses probléma által. Itt is jellemző, hogy nem maguk kérnek segítséget, hanem a gyermekvédelmi rendszer szólítja be őket kötelezően.
Az ilyen kapcsolatban, ha ki is derül a megcsalás, egyáltalán nem biztos, hogy behívja őket párterápiába. Csak egy újabb esemény, ami bekerül a szőnyeg alá, és amiről, ha beszélnek is, a fejüket elfordítják tőle. Egyik fél sem a teljes valójával éli meg önmagát, így saját maguktól is elfordulnak. Pedig ezek az aktív évek elrepülnek hamar, és van egy pont, ahol már tagadhatatlan a bajok létezése. Van, hogy késő már, és végletes drámai fordulatot vesz az életük.

Válságban vagyunk, vitatkozunk! – Kinek van igaza?

Eggyel bevállalósabb kapcsolódásúak. Nyitottak a bajokra, keresik azok forrását is, ám a kezelési módjuk kissé végzetes. Azon fáradoznak, hogy valamelyik félnek igaza legyen, a másik azonban múljon ki!
Vitából vitába keverednek, így szép lassan elerodálják magukat. Ha megcsalással is szembesülnek, nyilván a hűtlen fél lesz a vétkes. Minden féle pusztítást elszenvedhet a megcsalt féltől.
Ők azok, akik eljönnek párterápiába, ám a bújtatott cél: revansot venni a házasságtörőn. A megcsalt fél sorolja sérelmeit, szidja a párját, és/vagy szítja a vitás helyzeteket. A másik fél, ha elfogadja ezt a párkapcsolati dinamikák, és belemegy a végtelen vitákba, akkor létrejön egyfajta állóháború. Mindenből, de tényleg mindenből végzetes csata jelenetek lesznek. Felváltva pusztítják egymás erőforrásait.

Sokszor válási tervvel állnak elő, azaz válásterápiára jönnének

Meg is lepi őket, amikor először is csak arra vagyok hajlandó szerződni velük, hogy ezt az állóháborút szüntessük meg! A harag ugyanis rossz tanácsadó, és sokszor elfedő érzés, ami alatt ott laknak azok a fájdalmak és sérelmek, amik az évek alatt halmozódtak fel. Sok esetben lehetett átdolgozni egy válságba került házasságot, ha beengedik magukat a legmélyebb szintű terápiába: az érzelmi fókuszú párterápiába.

Ezen a szinten már nem a megcsalás utáni kivégzés lesz a hangsúlyos, hanem annak a párkapcsolati  minőségnek elérése, amire minidig is áhítoztak, de félték magukat átadni neki. Valójában ez a félelem szította kezdetektől a vitákat, mert azzal a hiedelemmel érkeztek a kapcsolatba, hogy a legjobb védekezés a támadás! Ezen dolgozunk sokat, hogy megélhető legyen: a legjobb az életben az érzelmi felvállalás és önátadás. Ez segíti majd át a párokat a nehéz helyzeteken, és ez védi majd meg őket attól, hogy újabb megcsalással próbálják kezelni a válságba jutott házasságukat.

Válságban vagyunk, felismerjük, változtatunk!

A leges legjobb hozzáállás, ami csak lehet egy párkapcsolati életében. Mindkét fél elkötelezett a párkapcsolat mellett. Ha dönteni kell, akkor bátran mondanak le magukról a kapcsolat javára, ugyanakkor képesek autonómiával viszonyulni a másikhoz.

Az egyénnek, a párkapcsolatnak, a családi életnek van egy fejlődési útja. Úgy hívjuk ezt, hogy életciklus modell. Ebben mindhárom szint fejlődési útvonala és azok változási pontjai belesűrüsödnek (egyéni szint, párkapcsolati szint, családi szint). Akkor kerül válságba egy párkapcsolat, ha ezekben a fejlődési utakban, ill. ezen utak változási pontjain megakadnak. Olyan válságkezelési metódusokat alkalmaznak, ami már idejét múlt. Ez a meghaladott állapot hozza létre a krízist, amit aztán változással kellene kezelni. A megcsalás is egy ilyen beavatkozás, ami többnyire a kapcsolati válságot nem kezeli, inkább elmérgesíti, a gondokat mélyíti.

A fejlődésben elkötelezett párok is átmennek az előző két stáción (tagadnak, haragudnak és vitáznak) de nem ragadnak bele ezekbe hosszan

Önmagukból kimunkálva hozzák meg a fejlődéshez szükséges megoldásokat. Párterápiáért akkor keresnek fel, amikor nem találják meg a “bölcsek kövét”. Erre akkor van esély, ha valami korábbi sérülés, trauma, veszteség eltakarja a lehetőségek teljes tárházát.

Az ilyen működési párral hamarabb és bátrabban lehet mélyebb érzelmi szintű párkapcsolati változásra szerződni. Motiváltak, és a fejlődés mellett elkötelezettek. Merik kinyitni magukat, és elszántan küzdenek, hogy ez a nyitás kapcsolódáshoz kísérje őket. A megcsalást is képesek a változás szemüvegén át kezelni. A krízis általi növekedést látják általa, és ebbe kapaszkodva mondanak igent az örök változásra.

Ti melyikbe tartoztok?

Elkerültök vagy változtok?

Gyertek párterápiába, és ígérem, segítem a megcsalás által felkínált fejlődést hozó változást!

 

Jelentkezzen be hozzám terápiára az alábbi űrlap segítségével!

10 + 2 =