fbpx

Ha a megcsalás szót meghallod, biztos az jut elsőre eszedbe, hogy milyen rossz annak, akit megcsaltak. Tudom, hogy szokatlan elsőre, de pont ugyanígy szenved az is, aki épp megcsalja a párját.

Ez a cikk nem az egyéjszakás szexuális kapcsolatokról, hanem az érzelmileg és szexuálisan is beteljesedett szeretői háromszögekről szól.

Nagyon nehéz időszak egy pár életében, ha felbukkan A Harmadik.

A szerető megjelenése azonban nem mindig jelenti a kapcsolat végét, sőt. Sokszor egy külső kapcsolat az, ami rávilágítja a párt, hogy kezdeni kell valamit a kapcsolattal, mert valahol megbicsaklott. E tekintetben pedig hálásak is lehetünk egy szeretőnek, mert segíti tisztázni a párkapcsolat, házasság jelenét, amiből kidolgozható a kapcsolat jövője is.

Vajon hogy van a megcsaló ebben a szerelmi háromszögben?

Vajon neki tényleg könnyebb?

Rá mi jellemző?

Mit tud tenni ő?

Mielőtt egy szerelmi viszony kezdődne a házasságon kívül, azaz még nem konkrét a kapcsolat, sokszor kíséri egy álmodozással teli időszak a mindennapokat. A harmadik vonzóvá válik, kívánatossá emelkedik. Ehhez a vonzalomhoz sokszor alig kell valaminek megtörténnie. Elég egy elcsípett mosoly, egy elkapott pillantás vagy egy pillanatnyi érintés, és máris kialakulhat valamiféle vonzalom két ember között. Mindennek semmi köze a valósághoz, hiszen a szerelem sokszor vak, mégis egyre több gondolat száll felé, és egyre többször elidőzik a vonzalmon élményében az, aki elcsábul. Különösen nehéz helyzet ez, ha valaki tartós párkapcsolatban, házasságban él.

Ott nem csupán a szerelem álomvilágába bújt lebegés veszi kezdetét, hanem a véget nem érő önmarcangolás. Sok önhibáztató és a házasfelet akár vádló gondolat kezd kavarogni. Kérdések sokasága halmozódik egymásra, melyek a kezdeti időszakban sűrítve talán úgy hangzanak: „Megtegyem vagy ne tegyem?” „Engedjem vagy ne engedjem meg magamnak ezt a vonzalmat?”

Fontos tudni, hogy már itt kialakul egy mély fájdalom, hiszen ez a vívódás nagyon nehéz élménysokaságot rejt magában. Minél nehezebb a megcsalás fájdalma a megcsaló részéről, annál inkább lehetünk biztosak abban, hogy a tartós párkapcsolatban van még muníció, lehet és érdemes rajta dolgozni.

Nagyon ritka, hogy valaki már ezzel a fájdalommal és vívódással felkeres egy párterapeutát, pedig már ezen a szinten érdemes lenne kihangosítani, hogy miről is szól valójában ez a párkapcsolati krízis. Többnyire azonban a párterápiát megcsalás után kezdik el a párok, ahol a megcsalt fél sértettsége viheti el a fókuszt a beszélgetésekben. Pedig ha meghallgatjuk a megcsaló felet, akkor az ő félrelépésének élményei is kétségbeejtően nehéz érzésekről szólnak.

Az őrületig tud fokozódni az a vívódás, ami kíséri a félrelépés vagy szeretői viszony egész folyamatát.

A szeretői kapcsolat szakaszai

  • Vonzalom kialakulása egy harmadik fél felé.
  • Vívódás arról, hogy engedjen-e ennek a vonzalomnak?
  • Döntés a szeretői kapcsolat elkezdéséről (ami sokszor a szexuális kapcsolat létrejöttét is jelenti).
  • Bizalmi kapcsolat kialakítása.
  • Szexuális beteljesedés.
  • Vívódás a tartós párkapcsolatról, ami összehasonlításba kerül a szeretővel.
  • Kialakul a hogyan tovább:
    • szakítás a szeretővel
    • vagy válás a tartós párkapcsolattól
    • vagy hosszú ideig tartó háromszög kapcsolat.

A megcsaló fél e folyamatban talán az utolsó pontig őrlődik a helyzetén. Meg is tenné önmaga örömére a félrelépést, ugyanakkor bűntudata lehet, hogy megsérti ezzel a házasságát, a párját. Ha enged a csábításnak, akkor bár egy pillanatig felejthető a valóság, ami ezen kívül van, de a kijózanodás bármelyik pillanat azt mutatja meg, mi kerül kockára félrelépése okán.

Azt is gondolhatjuk, hogy a megcsaló könnyebb helyzetben van. Lángol a szerelemben, és boldog. Öröm minden perce, elégedett minden pillanata. Vidám és felszabadult, vagy könnyed és gondtalan.

Ez nem igaz egyáltalán.

Ha szeretőd van, sokkal inkább az őrület határát súrolod, hiszen érzéseid a végletekig kifeszülnek, és inkább a fájdalom köré tagozódnak, ami semmiképp nem az örömöt idézi fel benned.

Érzéseid felőrölnek, mert egy végletekig feszült távolságba nyúlnak egymástól: egyszerre lehetsz örömtől duzzadó, kielégült, de egyben reményt vesztett és megszégyenülten gyenge. Míg az egyik pillanatban lelkes vagy és szárnyaló, ami rögtön átcsaphat tanácstalanságba vagy bénult borongósságba.

Ezekre a nehéz érzésekre rakódik rá a társadalmi nehezteléssel való megbirkózás is. Kívülről először sokszor a megcsaló lesz, akit a külvilág elítél, ami tovább nehezíti az őszinte szembenézést, és a mély önreflektív önvizsgálatot.

Pedig az életben ez az egyik legnagyobb krízis, ami nem baj, ami nem jó ha negatív eseményként marad meg valaki életében. Sokszor a megcsaló élete végéig vezekel majd, és bűntetheti magát tettéért. Miközben lehetne ez egy fontos kilométerkő csupán, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy valami nem működik saját magában egyensúlyban, vagy a kapcsolatban.

Innen nézve pedig egyetlen „célja” lehet a megcsalásban való létezésnek:

ÉRTSD MEG MIÉRT TÖRTÉNIK MINDEZ!

  • Mi volt előtte?
  • Miért pont most keveredtél ekkora slamasztikába?
  • Mire akar tanítani ez a helyzet téged?
  • Mi nem működik körülötted/benned?
  • Milyen is a tartós párkapcsolat dinamikája?
  • Hol van a rés a pajzson, ahol besétálhatott a harmadik?

Merthogy senki ne gondolja, hogy egy párkapcsolat a szerető miatt romlik meg!

De nem ám!

A szerető megjelenése pusztán egy pont a mondat végén: A PÁRKAPCSOLAT vagy HÁZASSÁG intimitása, szövete már korábban megnyílt, megszakadt. Ezzel nem foglalkoztak a szerető megjelenése előtt. Ezen a „nyíláson”, „szakadáson” tud besétálni minden, ami a kapcsolatot még jobban megtépázza szétszakítja.

Azaz nem az a boldogsághoz vezető cél ebben az esetben. hogy gyorsan lezárni, megbocsájtani és tovább menni.

Megérteni szükséges, hogy mi nyitotta meg a házasságot, párkapcsolatot!

És innen kell elkezdeni az érzelmi munkát, egyéni vagy párterápiát.

Mert ha ezt kihagyod, akkor semmi mást nem csinálsz, mint romokra építesz egy várat. Az pedig be fog újra omlani, amint egy kis terhelés kerül rá az életben….

Nehéz Neked, nehéz Nektek!

Pedig van kiút és van segítség!

Gyertek párterápiába! Így tudtok bejelentkezni
KATT IDE